Hazai hírek

Mérföldkőhöz érkezett a Monsanto tervezett felvásárlása



A Bayer aláírta a megállapodást, amelynek értelmében 5,9 milliárd euróért elad bizonyos Crop Science üzletágakat a BASF részére

  • A csomag részét képezi a globális glufozinát-ammónium üzlet és bizonyos vetőmaggal kapcsolatos tevékenységek
  • Az eszközök 1,3 milliárd eurós teljes árbevételt termeltek 2016-ban
  • Az eladás függ a Monsanto felvásárlásának sikeres lezárásától
  • A BASF kötelezettséget vállalt arra, hogy az ügylet lezárását követően legalább három évig tovább foglalkoztatja az átvett állandó alkalmazottakat
 

Leverkusen, 2017. október 13. – A Monsanto tervezett felvásárlásának fényében a Bayer aláírt egy megállapodást, amelynek keretében 5,9 milliárd euróért elad bizonyos Crop Science üzletágakat a BASF-nek. Az eladni kívánt eszközök körülbelül 1,3 milliárdos nettó árbevételt termeltek 2016-ban. „Lépéseket teszünk az esetleges szabályozói aggályok eloszlatására, hogy ezáltal sikeresen lezárhassuk a Monsanto ügyletet” – mondja Werner Baumann, a Bayer AG igazgatótanácsának elnöke. „Ugyanakkor örömünkre szolgál, hogy a BASF-ben olyan erős vevőre találtunk, amely ki fogja elégíteni a termelők igényeit, és hosszú távon lehetőségeket fog biztosítani alkalmazottaink számára.” Az ügyletre szabályozó hatósági jóváhagyások vonatkoznak, valamint függ a Monsanto felvásárlásának sikerétől is.

 

Az eladni kívánt eszközök között megtalálható a Bayer globális glufozinát-ammónium részlege és a kapcsolódó LibertyLink™ technológia; lényegében a vállalat összes szántóföldi vetőmaggal foglalkozó üzletága és az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztés. A vetőmagokkal foglalkozó értékesített részlegek között megtalálható a globális gyapotmag üzlet (India és Dél-Afrika kivételével), az észak-amerikai és európai repcemag üzlet és a szójamag üzlet. Az ügylet része a kapcsolódó szellemi tulajdonok és létesítmények, valamint több mint 1800 alkalmazott átadása (elsősorban az Egyesült Államokban, Németországban, Brazíliában, Kanadában és Belgiumban). A megállapodás részeként a BASF kötelezettséget vállalt arra, hogy az állandó alkalmazottakat az ügylet lezárását követő legalább három évben hasonló feltételek mellett tovább foglalkoztatja.

 

„Rendkívül hálásak vagyunk az alkalmazottainknak, akik az évek során kulcsfontosságú szerepet játszottak abban, hogy ezek az üzleti területek sikeresek legyenek” – mondta Baumann. „Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy foglalkoznunk kell a Bayer és Monsanto összevont termékportfóliójában található átfedésekkel.” A Bayer továbbra is szorosan együttműködik az illetékes hatóságokkal, annak érdekében, hogy a Monsanto tervezett felvásárlása 2018 elején megvalósuljon.

 

„A felvásárlással megragadjuk annak lehetőségét, hogy vonzó eszközöket vásároljunk a kulcsfontosságú területeken. Izgatottan várjuk, hogy kiépítsük ezeket az innovatív és jövedelmező üzletágakat, illetve köreinkben üdvözöljük a növényvédelem, vetőmagok és fajtajellegek tapasztalt és elhivatott szakértői csapatát. Ezek az üzletágak tökéletesen illenek a BASF csoport portfóliójába” – mondta Dr. Kurt Bock, a BASF SE ügyvezetőigazgató-tanácsának elnöke.

„Nagy örömömre szolgál, hogy a Bayer a BASF személyében egy olyan vállalatot választott felvásárlónak, amely társaságunkhoz hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a partnerkapcsolatokra, valamint megbecsüli alkalmazottait. Nagyon örvendetesnek tartom, hogy a BASF kötelezettséget vállalt arra, hogy a miénkhez hasonló foglalkoztatási feltételeket kínáljon dolgozóink számára” – nyilatkozta Oliver Zühlke, a Bayer központi üzemi tanácsának elnöke.

 

Az adásvétel lezárulásáig az üzletágak a Bayer tulajdonában maradnak, üzemeltetésüket és fenntartásukat a vállalat látja el. A tervezett Monsanto felvásárlás lezárulását követően a Bayer e területeken a Monsanto meglévő programjainak, termékeinek és megoldásainak köszönhetően továbbra is aktív marad.

 

Az 5,9 milliárd eurós vételár nem tartalmazza a nettó működő tőke értékét, és a tranzakció lezárulásakor a szokásos korrekció keretein belül még módosul, többek között a BASF-nek átadott bármely készlet értékével. A vállalat az elidegenítésből származó nettó bevétel egy részét a Monsanto tervezett felvásárlásának refinanszírozására fordítja majd. A Bayer a Monsanto felvásárlástól várt teljes szinergiákkal kapcsolatban legkésőbb a tranzakció lezárulásakor további tájékoztatást nyújt.

 

A Bayer pénzügyi tanácsadóiként a BofA Merrill Lynch és a Credit Suisse, jogi tanácsadóiként pedig a Sullivan & Cromwell, a Dentons, a Cohen & Grigsby, valamint a Redeker, Sellner & Dahs járnak el.

 

Kapcsolattartó:

Benyó Zsuzsanna, kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezető

tel.: +30 475 9909

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

További tájékoztatásért látogasson el a  www.bayer.com oldalra.

 

Jövőre vonatkozó kijelentések

A jelen közleményben szereplő egyes nyilatkozatok „jövőre vonatkozó kijelentéseket” is tartalmazhatnak. A tényleges eredmények azonban jelentős mértékben eltérhetnek a jövőre vonatkozó kijelentésekben található becslésektől vagy előrejelzésektől. A lényeges eltéréseket a következő tényezők okozhatják: a tranzakció időzítésével kapcsolatos bizonytalanságok; annak a lehetősége, hogy a feleknek nem sikerül a tervezett időn belül vagy bármikor elérniük az egyesüléstől remélt szinergiákat és működési hatékonyságot, és nem sikerül a Monsanto folyamatait a Bayer tevékenységébe integrálni; a szóban forgó integráció a vártnál nehezebbnek, időigényesebbnek vagy költségesebbnek bizonyul; az ügyletet követően az árbevétel elmarad a várttól; a működési költségek, az ügyfélvesztés mértéke és az üzletmenetben tapasztalt fennakadások (ideértve egyebek mellett az alkalmazottakkal, vevőkkel, ügyfelekkel és beszállítókkal történő kapcsolattartás nehézségeit is) mértéke az ügylet bejelentését követően a vártnál nagyobb; a Monsanto egyes kulcsfontosságú alkalmazottait nem sikerül megtartani; annak kockázata, hogy a tranzakció elvonja a vezetőség figyelmét a már folyamatban lévő üzleti feladatokról; az ügylet lezárásához szükséges feltételek nem teljesülnek, vagy nem sikerül a várt feltételekkel vagy a várt időre beszerezni az ügylethez szükséges hatósági engedélyeket; az egyesülés időzítése, lezárása, valamint számviteli és adóügyi kezelése tekintetében a feleknek nem sikerül teljesíteniük az elvárásokat; az ügylethez igénybe vett hitelek refinanszírozásának hatása; a tranzakció hatása a Bayer eladósodottságára, valamint a Bayer eladósodottságának minősítésére; a Bayer és a Monsanto gazdasági egyesülésének hatásai, ideértve az egyesüléssel létrejött vállalat jövőbeli pénzügyi helyzetét, működési eredményét, stratégiáját és terveit; a Monsanto éves beszámolójában a Securities and Exchange Commission (értékpapír- és tőzsdetestület, a továbbiakban: SEC) részére a 2016. augusztus 31-ével végződő pénzügyi évre vonatkozóan benyújtott 10-K nyomtatványon és a Monsanto egyéb, a SEC-hez benyújtott, a http://www.sec.gov weboldalon és a Monsanto weboldalán (www.monsanto.com) elérhető beadványaiban részletezett egyéb tényezők; valamint további, a Bayer nyilvános, a cég honlapján (www.bayer.com) hozzáférhető beszámolóiban tárgyalt tényezők. A Bayer és a Monsanto nem vállal kötelezettséget a jelen közleményben foglalt információk aktualizálására, kivéve, ha ezt jogszabály írja elő. Felhívjuk az olvasó figyelmét, hogy ne hagyatkozzon túlzott mértékben a jelen jövőre vonatkozó kijelentésekre, amelyek kizárólag az aktuális helyzetet tükrözik.