Mi az MSMS?

Innovatív, tudásközpontú és kutatás alapú vállalatként a Bayer Hungária Kft. küldetéstudatot érez az egészségvédelem, az egészségedukáció és az emberek életminőségének javítása iránt. Ezt bizonyítja a Making Science Make Sense (MSMS) program is, melynek célja, hogy népszerűsítse, segítse és fejlessze az egészségedukációt a természettudományos ismeretek bővítésén keresztül.

A Bayer Hungária Kft. anyavállalata az egészséggel, táplálkozással összefüggő termékeket gyártó németországi Bayer AG. Nagy kutatói tradícióval rendelkező, innovációra épülő vállalatként az élettudományok, az egészség fókuszú oktatás és a kutatás támogatásában látja a jövőt. A vállalat termékei és szolgáltatásai az emberiség jólétének és az életminőség javításának szolgálatában állnak. A vállalat elkötelezett a fenntartható fejlődés alapelve mellett.

Az MSMS program egyike annak a 300 társadalmi felelősségvállalás programnak, melyeket a Bayer globálisan támogat. Több mint 40 éve született meg az MSMS gondolata, amikor Bayer önkéntesek segíteni kezdték a tanárokat a természettudományok oktatásában, a diákokat pedig annak tanulásában úgy, ahogyan a tudósok teszik- kísérleti és tapasztalati úton. Azóta a világ számos országában elindult az MSMS program, így köztük 2013-ban Magyarországon is.

A projekt 2013-as megvalósulása során videopályázatot hirdettünk iskolások számára, ami koncepciójában a kardiovaszkuláris egészségmegőrzést járta körül.

2014-ben egy több éven keresztül fenntartható, több lábon álló programot dolgoztunk ki a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpont szakmai védnökségével. Alapvető célkitűzésünk, hogy tapasztalati, élményalapú tanulással népszerűsítsük, segítsük és fejlesszük a természettudományos ismereteket (biológia, kémia, fizika, matematika) a dákok körében és sajátos módon összekapcsoljuk ezeket az egészségmegőrzés kérdéseivel. További célkitűzésünk, hogy a tanárok számára megkönnyítsük ezen alapelvek integrálását az oktatásba. A program keretében 20 workshop állt az érdeklődők rendelkezésére, ahol az emberi szervezet működését bemutató interaktív kísérleteken vehettek részt a diákok.

Idén az együttműködéshez stratégiai partnerünkként csatlakozott az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet is, akivel együttműködésben a workshopok sikerének eredményeként a tanárok részéről igényként felmerült, tanárok számára elérhető mélyítő képzésekkel bővítjük az MSMS Tudáspont programot.

A diákok számára elérhető workshopok számát idén megdupláztuk, valamint a tematikát a 2015-16-os tanévre kibővítettük a látás tematikájával. A workshopok idei helyszíne a Millenárison található Láthatatlan Kiálllítás. A BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium hallgatói által tartott workshopok 2015. október 6-tól összesen 40 alkalommal elérhetőek.

Az MSMS program jóval túlmutat a következő tudós, mérnök és matematikus generáció kinevelésén. A természettudományok segítségével minden diák olyan magas kvalitású készségeket tud elsajátítani, mint a kritikai gondolkodás, kreativitás és alkalmazkodókészség, ezen kívül komplex betekintést nyerhet az egészségmegőrzés, a prevenció területeire a természettudományok megismerésén keresztül. Ezeknek a készségeknek és ismereteknek az elsajátítása nemcsak a tudomány és a technológia világában, de a saját életminőségünk javítása tekintetéből is elengedhetetlen.