Workshopjaink a Millenárison

Az MSMS Tudáspont egyik pillére az állandó workshopsorozat, amely összesen 40 alkalommal áll az érdeklődők rendelkezésére. A foglalkozásokra 10-14 év közötti gyerekekből álló osztályok, iskolai szakkörök, egyéb csoportok jelentkezését várjuk a weboldalon keresztül.

A workshopokat a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium hallgatói tartják a gyerekek számára. Minden egyes résztvevőnek lehetősége nyílik kis csoportokban kipróbálni az MSMS Tudáspont kísérleteit, amelyek két tematikát járnak körbe. A diákok a workshop egyik részén a tavaly már sikerrel bemutatott, az emberi szervezet működését bemutató interaktív kísérleteken vehetnek részt.

Az emberi szervezet tematikában a következő érdekességekre keresik a választ a diákok:

  • Hogyan működik az emésztőrendszer? Az enzimek szerepe az emésztésben.
  • Mi az oxigén szerepe az emberi szervezet energiatermelésében?
  • Mit mutat a tüdőkapacitás, avagy hogyan működik a légzőrendszer?
  • Mi köze van az elektromos áramnak az idegrendszer működéséhez?
  • Miért fontos, hogy vázrendszerünk egyszerre merev és rugalmas legyen?

Újdonság a workshopok másik részét képező "látás" tematika, mely a 2015-ös Fény Nemzetközi Éve keretében a látásra, szemünk felépítésére és működésére fókuszál, és a látásunkkal kapcsolatos kísérleteket mutat be.

A látás tematikában a következő érdekességekre keresik a választ a diákok:

  • Hogyan jut át a fény a szemünkön? És hogyan lesz kép ebből a fényből, ami a szemünkbe jut?
  • Hogyan tudjuk megőrizni szemünk egészségét?
  • Milyen egyéb érzékszerveink vannak még?
  • Hogyan függ a szín a környezettől?

Minden egyes résztvevőnek lehetősége nyílik kis csoportokban kipróbálni az MSMS Tudáspont kísérleteit, a workshopok után, pedig minden résztvevőnek egy plusz munkafüzetet biztosítunk, amely további otthoni feladatokat tartalmaz a kísérletekhez kapcsolódóan.

A workshopok hangvétele és tartalma illeszkedik a 10-14 éves kor közötti diákok hangneméhez és tudásszintjéhez.

Az ingyenes program keretében, a csoportoknak lehetőségük van az interaktív kísérletek után egy vezett túra keretében látogatást tenni a Láthatatlan Kiállításon.